Február archiv(mentett)


Gemoji image for :football Pál Tibor Kornél Head Coach a 10 évről… Jó Koronázónak lenni…

2017-02-17   

Tíz év nagy idő. Tíz évig építeni egy álmot minden buktatóval, feladás nélkül.
Amikor azt mondják az álmodra, hogy nem építik veled azok akikkel együtt kezdted, mondván, hogy úgy sem lesz ebből soha semmi. Újrakezdeni újra és újra, évről évre.
Magad köré gyűjtve azokat lasan akik szintén hisznek ugyanabban a célban.
Ugyanazért hajlandóak tenni egy távoli látomásért amire semmi garancia nincsen.
Amiért úgy kell éveket áldozni hogy nincs gyors siker.
Aztán amikor a csoda kezd alakot ölteni körülnézel.
Vannak akik nem rég óta vannak de hatalmasat dolgoznak, mert igazán hisznek abban amiben te is.
Vannak akik visszatérnek mert újra hisznek benne.
Vannak akik harcoltak veled együtt, ha nem is tíz évet, de nagyon sokat minden garancia nélkül, és jönnek olyanok akik még sose voltak itt, de látod hogy igazán érzik az egészet.

Akkor minden szépnek látszik, mert ha elengedted volna amikor lent voltál, nem lenne semmi.
Az Enthroners tíz éve alatt volt több mélypont, majdnem megszűntünk, de most a FIRST Fielden a Football első erődjén lobognak zászlóink.
Az álmok nem láthatták a tizedik évre milyen távlatok nyílnak, mert már több ezren lelik örömüket abban ami létrejött.
Jó Koronázónak lenni, jó annak akinek vannak álmai, azokért érdemes küzdeni, mert alakot ölthetnek. Lehet büszkén viselni.

Go Enthroners! FEAR the E!
Pál Tibor Kornél HC

https://www.facebook.com/tiborkornel.pal?fref=ts


 

___________________________________________________________________________________


Gemoji image for :football Eljutottunk a 10-ik jubileumi szezonra…


2017-02-17 
 

Tíz éve, hogy nyolcan egy ködös februárban találkoztak, és szárnyat bontogatott egy ötlet. 
Tíz év alatt a semmiből egy Csapat született. Nehéz volt végigjárni, voltak hullamvölgyek és sikerek is, de megszületett a FIRST Field. 
Azon dolgozhatunk két éve töretlenül, kiváló körülmények közt, hogy előre törjünk. 
Fehérvár egy új büszkesége lehessünk.

Eljutottunk a 10-ik jubileumi szezonra.


 

 

Reméljük sokan velünk tartanak, várunk mindenkit találkozóinkra a Football ünnepnapjain!
Idén pedig büszkén hordjuk évfordulós jelvényünket is.

Go Enthroners! FEAR the E!

_____________________________________________________________

Gemoji image for :football Még 38 nap és újra a FIRST Fielden találkozhatunk…


2017-02-16 

Még 38 nap és újra a FIRST Fielden találkozhatunk.

Go Enthroners! FEAR the E!

Hungarian Football fényképe.



_______________________________________________

Gemoji image for :football Optimisták vagyunk és folyamatosan készülünk!

2017-02-15   
 

Optimisták vagyunk és folyamatosan készülünk!

https://www.facebook.com/fehervartv/videos/1456315761054984/



________________________________________________

Gemoji image for :football A Fehérvár Médiacentrum megállapodást kötött csapatunkkal….


2017-02-14 
 

Mellettünk a média!
A Fehérvár Médiacentrum megállapodást kötött csapatunkkal.
A szerződés értelmében a Médiacentrum minden felületén tudósít és tájékoztat a fehérvári Koronázók mérkőzéseiről, valamint színes tartalmakkal népszerűsíti a csapatot és az amerikai futballt.

Reméljük minél többen találnak rá mérkőzésinkre, és szeretik meg kiváló sportágunkat.


https://www.facebook.com/fehervartv/videos/1455403294479564/

 

A teljes cikk:
http://sport.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_185745

 

 

_______________________________________________________________________________________________________


Gemoji image for :football  Gratulálunk a Fehérvár Lionz Ultimate Frizbi Teamnek a szép elismerésekért


2017-02-14 
  

Gratulálunk a Fehérvár Lionz Ultimate Frizbi Teamnek a szép elismerésekért. 
Úgy látszik a közös otthon a FIRST Field nem csak a mi sportunknak a motorja. Tovább előre. Határ a csillagos ég.

 

Fehérvár Lionz Ultimate Frizbi fényképe.


Fehérvár Lionz Ultimate Frizbi


Dupla megtiszteltetés érte csapatunkat, ugyanis a Lionz nyerte el a Magyar Frizbi Szövetség “év csapata” díját 2016-ra. A díjat az elért eredmények, a felmutato
tt fejlődés és a klub aktivitása alapján ítélik oda.
Továbbá először adták át az év testnevelője díjat, amit szintén egyesületünk tagja, Horváth Gyula nyert. Nem hiába, csapatunk nagyrészt neki köszönheti tehetséges utánpótlásbázisát, a suli frizbi bajnokságokon pedig csapatai sorra tarolták az első helyezéseket 2016-ban.

A Lionz a múlt évben valóban nagy fejlődésen ment keresztül, amihez hozzájárult, hogy edzéseink helyet kaptak egy fantasztikus új pályán, a First Fielden. Köszönjük mindezt Székesfehérvár Önkormányzatának! Folytatjuk a fejlődést!

______________________________________________________

Gemoji image for :football Gyönyörű időben, pár új eszközt is teszteltünk egy kiváló edzésen. Végre újra szóltak a vállvédők…


2017-02-05   
 

Gyönyörű időben, pár új eszközt is teszteltünk egy kiváló edzésen. Végre újra szóltak a vállvédők… 
Go Enthroners! FEAR the E!

 

   


_____________________________________________________________________________________

Gemoji image for :football A munka nem áll meg. A célok komolyak….meglepően sokan szeretnék magukra ölteni a kék-arany szerelést….feol.hu


2017-02-02  

A munka nem áll meg. A célok komolyak.
 
Go Enthroners! FEAR the E!



A védelem már erősödött: toborzás az Enthroners-nél

Székesfehérvár – Hétvégén toborzót tartott a Fehérvár Enthroners csapata, és meglepően sokan szeretnék magukra ölteni a kék-arany szerelést.

FEOL.HU


_________________________________________________

Gemoji image for :football A Cheer csapat megalakult FEHÉRVÁR BLUEBIRDS néven


2017-02-01
 

A lányok nem csak dolgozni kezdtek, de a nevük is megszületett.
FEHÉRVÁR BLUEBIRDS néven fognak szerepelni a FIRST Fielden.

Várják a további jelentkezőket, keresse őket akitől nem áll távol ez a sport, kipróbálná magát a Cheer csapatban, és akár több ezer néző előtt is fellépne mérkőzéseinken.

Ha úgy érzed elég ambiciózus vagy, szeretsz táncolni és szeretnél egy nagyszabású kezdeményezésben részt venni, ne habozz gyere el !

Kodály Általános Iskola (8000. Székesfehérvár, Béke tér 4.) tornatermébe bármelyik kedden vagy csütörtökön 18:30-ra!

Még nem késő, dönts most! Igérjük nem fogod megbánni.
 😉

Go Enthroners! FEAR the E! 
Repüljetek kék madarak 😊

https://www.facebook.com/Fehérvár-Bluebirds-27536263954923

 

_______________________________________________________________

Gemoji image for :football Vasárnap nem pihent a blokkológép sem….

2017-02-13  
 

Vasárnap nem pihent a blokkológép sem.
Soha ne állj meg… Közeleg a szezon.


Go Enthroners! FEAR the E!

 

https://www.facebook.com/csaba.remai/videos/1224162914366481/




__________________________________________________________

Gemoji image for :football A Fezen Divizio I. bajnokságának első fele.


2017-02-11 

Csak, hogy mindenki megjegyezzhesse a csapatunk menetrendjét. 
A Hungarian Football oldal grafikát is dobott össze a dátumoknak. 
A mi Football ünnepnapjaink. 
A Fezen Divizio I. bajnokságának első fele.

Go Enthroners! FEAR the E!


:

_____________________________________________________

Gemoji image for :football Megérkeztek edzésekre használt új mezeink.

2017-02-11 
 

Megérkeztek edzésekre használt új mezeink.
Defense játékosaink fehér mezben, offense játékosaink fekete mezben, míg irányitóink piros felsőben fognak készülni.
 

Go Enthroners! FEAR the E!

Fehérvár Enthroners fényképe.

Fehérvár Enthroners fényképe.

Fehérvár Enthroners fényképe.



________________________________________________________________________________


Gemoji image for :football A Corvinus Egyetemen jártunk, ahol egy kiváló előadás volt többek közt at NFL-ről és az amerikai futballról.


2017-02-09
   


A Corvinus Egyetemen jártunk, ahol egy kiváló előadás volt többek közt at NFL-ről és az amerikai futballról.
 
Köszönjük a meghívást. 


Go Enthroners! FEAR the E!


Fehérvár Enthroners fényképe.




________________________________________________

Gemoji image for :football Megérkezett Antonio is….


2017-02-09  

Megjött Antonio is. 😊
A felkészülés düböröghet tovább. Nincs megállás, komoly szezon lesz.

Go Enthroners! FEAR the E!

Fehérvár Enthroners fényképe.

Antonio Roane

 


Gemoji image for :football Jay Jebrai Regan már visszatért a csapathoz…


2017-02-07   
 

A munka folyik tovább. Jay Jebrai Regan is visszatért a csapathoz a téli vakációról. 
A keret egyre teljesebb, Antonio Roane még az óceán felett jár valahol, de ő is úton hozzánk. 
😊

Go Enthroners! FEAR the E!

Fehérvár Enthroners fényképe.

Jebrai Regan Jay